Akció!

Ősi János: A Lovagkirály öröksége (Könyves Kálmán regénye)

2 900 Ft 2 175 Ft

A Szent László-trilógia 3. része

Kategóriák: , ,

Leírás

Ősi János regénytrilógiájának első két kötete, A Lovagkirály keresztje valamint a Kard és kódex Szent László király életét és uralkodását, annak dilemmáit dolgozza fel, a zárókötet, A Lovagkirály öröksége pedig az őt a trónon követő Könyves Kálmán történetét, miközben tovább bontakozik a kardra és a kódexre vonatkozó cselekményszál. Talán az is kiderül, vannak-e boszorkányok.


A hatalom nem csábította, a gazdagságot megvetette. Meg akarta azonban mutatni, meg kellett mutatnia országnak világnak, hogy képes megállni a helyét a szálfa­egyenes, nagyhangú, életerős férfiak között. Sőt, ocsmány púpja, görnyedt teste, halk beszéde ellenére első tud lenni közöttük. Első, ismételte magában vágyakozva. Első harcos, első hadvezér, első férfi.


„Saját magával kapcsolatban voltak kétségei. A napnál is világosabbnak tűnt, hogy öccse, Álmos herceg – aki épp olyan délceg, erős és egészséges, mint ez a Zoránd fia Ugocsa – alkalmasabb a trón betöltésére. Nagybátyjuk, László király őt választotta utódjának. És vajon nem a Szentlélek sugallatára tett így? Miért akar ő, Géza király elsőszülött, de nyomorék fia Isten akaratával szemben Magyarország királya lenni? Ezekre az újra és újra előtolakodó kérdésekre Kálmánnak régóta megvoltak a válaszai, mégsem tudott megnyugodni bennük. A hatalom nem csábította, a gazdagságot megvetette. Meg akarta azonban mutatni… meg kellett mutatnia országnak-világnak, hogy képes megállni a helyét a szálfaegyenes, nagyhangú, életerős férfiak között. Sőt, ocsmány púpja, görnyedt teste, halk beszéde ellenére első tud lenni közöttük. Első, ismételte magában vágyakozva. Első harcos, első hadvezér, első férfi.”


index.hu: „Mint tudjuk, László a halálos ágyán mégis Kálmánra hagyta a koronát, ebből az alaphelyzetből pedig a magyar történelem egyik klasszikus, húsz éven át tartó testvérviszálykodása burjánzott ki, és itt a viszály szó egy határozott eufemizmus.”

További információk

Tömeg 0.36 kg

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ősi János: A Lovagkirály öröksége (Könyves Kálmán regénye)” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük