Akció!

1989. A kommunista diktatúra végnapjai Közép- és Kelet-Európában

2980 Ft

Három lengyel történész, Adam Burakowski, Aleksander Gubrynowicz és Paweł Ukielski alapos munkája a rendszerváltásról és azt követő 25 évről

Kategóriák: , ,

Leírás

A három lengyel történész 2009-ben megjelent könyvének bővített, frissített magyar kiadása az eseményeket 2014 tavaszáig tárgyalja.
A kötet a szakma számára és a történelem iránt érdeklődőknek egyaránt alapos, olvasmányos összefoglalóját nyújtja a kommunizmusból való átmenet éveinek. Sorra veszi Magyarország, Románia, az NDK, Bulgária, Csehszlovákia és Lengyelország (ez utóbbi a magyar kiadáshoz készült, az eredeti könyvben nem szerepelt) rendszerváltásainak történetét. A könyv minden részletre kiterjedően tárja fel a rendszerváltozás éveit, különös tekintettel az 1989-es esztendőre, végül szintén röviden és lényegre törően eljut napjainkig, azaz górcső alá veszi a demokratikus bő két évtizedet is. “Nincs róla tudomásunk, hogy a rendszerváltó éveket hasonló szisztémával, országonként tárgyalva vizsgálták volna korábban egy kötetben. Az események 25. évfordulóján indokoltnak tartjuk a kötet megjelentetését, és úgy véljük, ha szűkebb körben is, de érdeklődésre tarthat számot.”

„1989 vészterhes esztendejében, az utolsó sztálini típusú kommunista diktatúrának számító Ceauşescu-féle rémuralom végnapjainak időszakában, Temesváron mindnyájan úgy éreztük, hogy ez így nem mehet tovább, előbb-utóbb történnie kell valaminek. Mögöttünk a fal, immár nem volt hova hátrálnunk tovább. A roskadozó szovjet tábor gyors egymásutánban bekövetkező politikai történéseit követve, az egyre növekvő társadalmi feszültséget és az össznépi elégedetlenséget a saját bőrünkön érezve, akarvaakaratlanul, majd fokozódó tudatossággal és elszántsággal mi magunk, a temesvári egyházi ellenállás napról napra radikalizálódó résztvevői ekképpen váltunk cselekvő részeseivé az egész Kelet-Közép-Európára kiterjedő, rendszerváltoztató megmozdulásoknak. A román államterror első temesvári áldozatának, Újvárossy Ernőnek a hirtelen halála Jerzy Popiełuszko mártíriumát idézte. Magyarország dicstelenül elpusztított 1956-os miniszterelnökének, Nagy Imrének és mártírtársainak a katartikus hatású újratemetése Krisztus keresztvállalásának a hitével erősítette lelkünket. Minő furcsa fintora a sorsnak, hogy miközben akkoriban a szovjet kommunista láger valamennyi szabadságszerető népe, sőt – mondhatni – egész Európa a Berlini fal ledöntésén fáradozott, nálunk a vasfüggöny helyett falvak ezreit akarta lerombolni a hatalmi téboly – Ceauşescu hírhedt »településrendezési« programjának megfelelően. Mindazt a pusztítást, melyet a totalitárius kommunista világrendszer vitt végbe a 20. század folyamán, találó módon jeleníthetjük meg a »Kárpátok Géniusza« ördögi falurombolási tervének a metaforájával. A kommunizmus végnapjainak történetét olvasva méltán idézzük fel 1989 adventjének szent várakozását és szabadító karácsonyának beteljesülését. A Lengyelország elleni szovjet agresszió 75. évfordulóján is okkal érezhetjük úgy, és adhatunk hálát érte, hogy az Úr születésének 1989. esztendejében Góliáth istentelen birodalma csodával határos módon omlott össze.”

Tőkés László